Óvodakezdés, beszokás – megkérdeztük a gyermekpszichológust

3-3,5 éves korukban féltve őrzött és szeretett gyerekeink óvodába mennek. Nagy változás ez nekik, nekünk, az egész családnak. Dániel Rékát, piliscsabai gyermekpszichológust kérdeztük szeptember elején az ovikezdésről, beszokásról-beszoktatásról.

Az új környezetbe kerülés, az egymástól való elválás kisebb-nagyobb nehézséget okoz minden gyereknek és felnőttnek. Mivel könnyíthetjük meg a gyereknek az oviba való beszokást?

Nagyon sokat segíthetnek a gyereknek a szülők azzal, ha tisztában vannak vele, hogy milyen érzéseket kelt bennük gyermekük óvodássá válása. Sok anya legalább annyira nehéznek éli meg az elválást, mint a gyerek. Fél, hogy kudarc éri majd a kicsit, esetleg bűntudata van, amiért otthagyja. A gyerek érzi, hogy az anyukája mennyire tudja őt bizalommal adni az óvodába, mennyire bízik abban, hogy gyermeke jó kezekben van, és megállja majd ott a helyét.

Megéri a gyerekkel együtt felkészülni az ovira: együtt kiválasztani, összekészíteni a szükséges holmikat, együtt bepakolni az ovis zsákot. Közben sokat mesélhetünk neki arról, hogy mi hogyan van az óvodában. Persze könnyebb a dolga azoknak a családoknak, ahol van óvodás testvér, hiszen ő is bekapcsolódhat a mesélésbe, és a szülő is jobban otthon érzi már magát az oviban. Segíthetnek az óvodával kapcsolatos mesekönyvek is, leginkább azok, amelyekben az óvodai lét nincsen rózsaszín ködfelhőbe ágyazva, hanem a pozitív tapasztalatok mellett a nehézségek is megjelennek, majd megoldják őket.

Az óvodával való ismerkedés időszakában fontosnak tartom a fokozatosságot, még abban az esetben is, ha a gyermek járt már közösségbe (bölcsődébe, családi napközibe) korábban. Első néhány napban a szülő lehetőleg legyen ott a gyermekével, nyújtson neki biztonságot. Előtte beszéljenek nyíltan arról, hogy az anya szerepe az, hogy segítsen a gyereknek addig, amíg már könnyebben ott tud maradni egyedül. Van olyan gyerek, aki így azonnal elkezd játszani, de van, aki eleinte csak anya öléből szemlélődik. Ha a saját tempójában haladhat, valószínűleg hamarosan elindul, hiszen az új játékok érdekesek. A következő lépés lehet akár az, hogy a szülő kiül a folyosóra, akár az, hogy rövid időre elmegy, lényeg, hogy a gyerek tempójához igazodjunk ezzel. Mikor elmegyünk, mindig köszönjünk el tőle, és mondjuk meg neki, hogy mikor megyünk vissza, és akkor tényleg érkezzünk meg.

Segíthet még a gyereknek az, ha magával viszi az alvós állatát, rongyiját, vagy egy anyaszagú pólót, pizsamát. Ha cumit használ otthon, azt is jó, ha magával viheti.

 

Mi van akkor, ha a gyerek még 2 hét múlva sem engedi el a szülőt, sír, csimpaszkodik, amikor az elmenne?

Az ismerkedés, beszokás időszakának természetesen vége kell, hogy legyen egyszer. Az elválást nem lehet és nem is kell nehéz érzések nélkül megúszni. Ha gyermekünk már kapott időt arra, hogy a szülővel együtt tegye meg az első lépéseket, megbeszélhetjük vele, hogy most már igazán el kell menjünk, akkor is, ha ez nehéz neki.

 

És ha a gyerekünk első nap ott akar maradni egyedül, sőt ott is akar aludni?

Azt gondolom, hogy az ilyen gyerekeknek is szükségük van arra, hogy az anyával töltsenek időt az óvodában, de hamar túl akarnak lenni az elváláson, éppen azért, mert nagyon nehéz számukra. Azonban hosszú távon az a legjobb a gyereknek, ha szomorúságát, vagy akár tehetetlenségből adódó dühét ki tudja fejezni, fel tudja vállalni. Azok a gyerekek, akik túl hamar küldik el a szülőt, sokszor néhány nap vagy hét után kezdenek el sírni az elváláskor.


Mi az a reakció, ami normális, és van-e olyan, hogy ez már túl sok a gyereknek, túl nagy frusztráció? Próbáljunk meg valami mást – vagy máshogy -, esetleg kérjünk segítséget?

Abban az időszakban, amíg a gyerek beszokik az óvodába, sokféle reakció normálisnak tekinthető. Eleinte természetes, hogy sír az elválásnál, de ahogyan említettem, sok gyerek nem eleinte sír, hanem pár nap vagy hét elteltével válik nehézzé az elválás egy kis időre. Testi reakciók is megjelenhetnek, leginkább az, hogy újra bepisil. Van olyan gyerek, aki verekedni kezd az óvodában, ezzel jelzi, hogy nehéz neki a helyzet. Van olyan, aki nem fogad el ételt az óvodában. Ha felmerül valamilyen probléma az óvodakezdéssel kapcsolatban, forduljunk bizalommal az óvónőkhöz, kérdezzük meg, hogy ők hogyan látják, mit javasolnak.

Néhány hétbe, 2-3 hónapba beletelhet, mire gyermekünknek – és az egész családnak – sikerül az új helyzetet megszoknia. Ám ha a fenti tünetek hosszabb ideig megmaradnak, a gyermekünk szorong, nem kezd el játszani az óvodában, egész nap sír, vagy teljesen megváltozik a viselkedése, zárkózottá válik, nem beszél az óvodában, akkor megéri pszichológus segítségét kérni.


Reggel és délután-este, amikor együtt vagyunk vele, mivel tudjuk leginkább “kiegyensúlyozni” a gyereket? Tudunk-e segíteni neki valamivel, hogy a nem együtt töltött idő könnyebb legyen?

Leginkább azzal tudunk neki segíteni, ha meghallgatjuk és elfogadjuk, amit mond az óvodáról. Szülőként nehéz azt hallani ebben a helyzetben, ha gyermekünk panaszkodik, de érzései jogosságát mégse vonjuk kétségbe. Ha a kicsi azt mondja, csak az egyik óvó nénit szereti, ne akarjuk meggyőzni, hogy mindkettő éppen olyan kedves. Ha azt sírja, hogy soha többé nem akar oviba menni, ne akarjuk meggyőzni, hogy „Pedig ott milyen sok szép játék van, és ott vannak a többiek, és milyen jót játszhattok…” mert azt éli meg, hogy nem értjük meg, nem fogadjuk el az érzéseit. Hallgassuk meg, amit mond, és segítsünk neki megfogalmazni, hogy mit érez. Biztosítsuk róla, hogy átérezzük, hogy neki nehéz most, de bízunk benne, hogy egyre könnyebb lesz, ahogy megszokja.

Köszönjük szépen a tanácsokat, megértő és hozzáértő véleményedet!

Keressétek Rékát bátran, ha óvodás vagy iskolás gyermeketeknek segítségre van szüksége! Ahogy ő fogalmaz:

“A felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy gyereknek lenni könnyű. Ám egyetlen gyerek sem nőhet fel úgy, hogy soha ne érezze rosszul magát, soha ne szorongjon. A legtöbb nehézségen a szülők és a gyerekek külső segítség nélkül át tudnak lendülni, de előfordul, hogy megfogalmazódik: már nem megy önerőből. A szülők általában hosszú utat járnak be, mire megérik a gondolat, és belátják ezt; éppen ezért fontos tudni, hogy bárkivel megtörténhet, hogy a problémák megoldásához segítséget kell kérnie.”

Réka részletes bemutatkozását itt olvashatjátok.

Már nagyobb a gyermeked?
Az iskolakezdésről, a tanulás és a megfelelés miatti szorongásról, ennek lehetséges oldásáról
a Piliscentrum.hu-n olvashatsz egy cikket Rékával. Kattints ide érte!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.