Bámulatos robotexpedíció – kép-regény fiataloknak

Taťána Rubášová és Jindřich Janíček összeszokott alkotópáros, a Bámulatos robotexpdíción pedig érezhető, milyen könnyedséggel dolgoznak együtt, mennyire örömüket lelik a különleges képi világban és a humorban, de filozófiai kérdésekben is bővelkedő szöveg megalkotásában.

Adott két robot, William és Meriwether, akik a robotok lakta területet elhagyva feltérképezik a korábbi Egyesült Államok elhagyatott vidékeit, alkalmas-e az a benépesítésre. Közben a letűnt emberi populáció nyomaira és különös (számunkra teljesen hétköznapi) élőlényekre bukkannak, melyeket zseniálisan félreértelmeznek. Útjuk során egyre kiélesednek eltérő jellemükből adódó konfliktusaik, ami nagyon vicces szituációkat szül. A történet csúcspontján azonban, mikor rábukkannak arra, amit mindvégig kerestek, arra, ami mindenre magyarázatot ad (csak azért sem árulom el, mi az), megtalálják a közös nevezőt is.

A Bámulatos robotexpedíció tulajdonképpen egy képregény, a szöveg és az illusztráció csak együtt működik, egyik adja meg a másik által előkészített vicc poénját. Jindřich Janíček mindössze három színt: sötétkéket, türkizt és sárgát használt az illusztrációk elkészítéséhez, így jön létre ez a különleges képi világ, mely Taťána Rubášová elgondolkodtató, mégis vicces szövegével párosulva biztosan felkelti a robot- vagy sci-fi-rajongó fiatalság érdeklődését.

Taťána Rubášová – Jindřich Janíček: Bámulatos robotexpedíció (11+)
Csirimojó Kiadó, 2018, 100 oldal, 3990 Ft
Fordította: Peťovská Flóra