Iskolai nyílt napok és beiratkozások 2019 – FRISSÜL!
Itt megtaláljátok a 2019-ben induló osztályokba szóló hívogató alkalmakat, a nyílt napokat és a beiratkozási alkalmakat.
Cikkünk folyamatosan frissül!
Minden, állami fenntartású általános iskolában a következő időpontokban lesz a beiratkozás:
2019. április 11. csütörtök, 8-19 óra között
2019. április 12. péntek, 8-18 óra között
Pilisvörösvár
Vásár Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola

A Pilisvörösvári Vásár Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában sok szeretettel várják a szülőket és a gyerekeket 2019. március 23-án, szombaton 9 órától az Iskolakóstolóra. A szülőknek lehetősége lesz óralátogatásokra a 2019-20-as tanév elsős tanítóinál, bemutatják számukra az iskolát és tájékoztatják őket a beiskolázásról. A gyermekeket ezalatt kézműves foglalkozással és játékkal várják, és megismerkedhetnek a tanító nénikkel.
Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola
A Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola sok szeretettel várja iskolahívogató játékos foglalkozására a leendő elsősöket 2019. március 9-én, szombaton 9 órától. Nyílt napra várják a szülőket 2019. március 19-én, kedden az 1-2-3. órában. További részletek a mellékelt plakátokon (kattints rá és megjelenik nagyban!).
Piliscsaba
Piliscsabai Általános Iskola
Kedves Nagycsoportos Óvodások, kedves Szülők! A Piliscsabai Általános Iskola szeretettel vár minden első osztályba készülő nagy óvodást iskolai előkészítő foglalkozásaira!
Első találkozás: 2018. november 30. péntek, 16.30
Téma: „Baby shark” – Játékos angol nyelvű foglalkozás
Második találkozás: 2018. december 14. péntek, 16.30
Téma: „Adventi gyertya, friss fenyőág” – Karácsonyi készülődés
Harmadik találkozás: 2019. január 25. péntek, 16.30
Téma: „Fussunk, szaladjunk!” – Mozgásos játékok a tornateremben. Belépés csak tornacipőben!
Negyedik találkozás: 2019. február 22. péntek, 16.30
Téma: „Süss fel Nap, fényes Nap!” – Tavaszvárás síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Ötödik találkozás: 2019. március 29. péntek, 16.30
Téma: „Szeretném, ha mesélnél!” – Mesés mesefoglalkozás.
Hatodik találkozás: 2019. április 26. péntek 16.30
Téma: „Hóchóc katona, ketten ülünk egy lóra!” – Lovarda látogatás, lovaglás.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Elérhetőségek: 2081 Piliscsaba, Fő u. 124.
jokaiiskola124@gmail.com
06-26-375-210, Virágh Norbertné igazgató
Kövess bennünket a facebookon is: Piliscsabai Általános Iskola
Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola

Szeretettel várják az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola nyílt napjaira és kézen-fogó foglalkozásaira, hogy megismerkedhessenek az iskolával.
Tájékoztató és kézen-fogó foglalkozás: 2019. március 2. szombat, 9-11 óráig (VÁLTOZOTT!)
Nyílt hét: 2019. március 18-22-ig
Előzetes bejelentkezés az iskola honlapján az erre létrehozott felületen március 11-14. között.

Kézen-fogó foglalkozás: 2019. április 10. szerda, 16-17 óráig
Beiratkozás: 2019. április 15-16. hétfő-kedd, 8-16 óráig
Az iskola elérhetőségei:
titkarsag@hauck-piliscsaba.hu
www.hauck-piliscsaba.hu
2081 Piliscsaba, Templom tér 7.
06 26 375 097
Páduai Szent Antal Általános Iskola

A Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a 2019 szeptemberében első osztályt kezdő óvodások szüleinek tájékoztatót tart a beiratkozásról 2019. február 12-én 17 órai kezdettel az iskolában. Másnap, február 13-án 7.55-től kezdődően nyílt napon ismerhetik meg az első osztályok munkáját.
2019. március 9-én, szombaton 9.30-tól ismerkedő foglalkozást tartunk a leendő első osztályos gyermekeknek. MEsével, mozgásos, rajzolós és kézműves játékokkal készülünk, és senkit nem engedünk haza üres kézzel. Tornacipő használata szükséges! A nagy érdeklődésre való tekintettel a részvételt regisztrációhoz kötjük. Részvételi szándékukat március 5-ig jelezhetik a következő kérdőív kitöltésével: https://goo.gl/forms/masKb55BIqbTpnGh1

Az iskolában ugyanezen a napon 11 órától társasjátéknap veszi kezdetét. Erre belépődíjat kell fizetni, de az Iskolanyitogatóra érkezők jegyei tombolaként fognak szolgálni, ahol izgalmas társasjátékok is szerepelnek a nyeremények között. Nagy szeretettel várjuk az érdeklődő nagycsoportosokat és szüleiket!
A beiratkozás 2019. március 25-26-án 8 és 16 óra között lesz.
Minden érdeklődőt szívesen látunk!
dr. Ujházy András igazgató
Solymár
Budapest School Solymár
Érdekelne a solymári Budapest School óvodás vagy iskolás csoportja, de sok a kérdés benned? Gyere el 2019. január 25-én a solymári Budapest School szülői tájékoztatójára! Akár most, akár csak szeptemberben szeretnél csatlakozni hozzánk 3-8 éves gyermekeddel, várunk szeretettel.
A 2019. szeptemberben iskolát kezdő gyerekek már februárban csatlakozhatnak az előkészítő/preschool csoportunkhoz, a szabad helyek számától függően. A beiratkozás óvodás és iskolás csoportjainkba is folyamatos.
Gyere el, ismerd meg a solymári csapatot, nézd meg a mikro-iskolánkat, tájékozódj, kérdezz bátran! A részvételhez, kérjük, először töltsd ki itt a jelentkezést: www.budapestschool.org/jelentkezes
Majd lépj be az érdekes videókat is tartalmazó oldalunkra és regisztrálj a nyílt napra ezen a linken.
Gyertek el április 6-án a solymári Budapest School Családi napjára! Ezen a napon a gyerekek amellett, hogy bandázhatnak egy jót, olyan foglalkozásokat próbálhatnak ki, amelyek a napirendünkben is megtalálhatók. Lesz mesefoglalkozás, gyerekjóga, táncház, kreatív fejlesztő játékok, angol társasozás, szaladgálás a tornateremben. Közben nézelődhetsz, beszélgethetsz a tanárokkal és megihatsz egy jó kávét is :)
Az esemény ideje alatt jótékonysági vásárt tartunk, ahol garázsvásár jelleggel válogathatsz különböző hasznos holmik között és te mondhatod meg a végén, hogy a vételárat kinek ajánlod fel.
Erre az eseményre várunk minden érdeklődőt, aki akár azonnali kezdéssel vagy szeptembertől szeretne 3-8 éves gyermekével az iskolához csatlakozni. A részvételhez kérjük, először töltsd ki itt a jelentkezést: www.budapestschool.org/jelentkezes
Majd lépj be az érdekes videókat is tartalmazó oldalunkra és regisztrálj a nyílt napra ezen a linken: https://courses.budapestschool.org/offers/FFfinoEs/
Szeretettel várunk!
Fészek Waldorf Iskola

Minden tanév február-márciusában a következő tanévben az iskolához csatlakozni kívánó szülők számára előadás-sorozatra kerül sor. Az előadások célja, hogy a leendő első osztályos gyerekek szülei tájékoztatást kapjanak a Waldorf-pedagógia emberképéről, az iskola szociális életének alapelveiről, szervezeti felépítéséről és gazdasági működéséről. Cél az is, hogy beszélgetés alakuljon ki szülők és szülők, illetve szülők és tanárok között, ami segítséget nyújthat a leendő szülők iskolaválasztásra irányuló megalapozott döntéséhez.
Tájékoztató előadások: 2019. február 13. és 20., valamint március 6. és 13. 18 óra Madách utcai épület Euritmia terme – pontos témák a mellékelt plakáton!
Jelentkezési lapok leadása: 2019. február 4. és március 14. között lehetséges a József Attila utcai épület irodájában, félfogadási időben.
A jelentkezési lapot ITT tudod kitölteni. Az űrlap adatainak megadása után a KÜLDÉS gombbal lehet a kérdőívet eljuttatni az iskolához. Az űrlapon megadott e-mail címre fogják ezt követően elküldeni a kérdőívet, amelynek kérdései a gyermek fejlődésére, személyiségére irányulnak és segítik a Tanári Kollégiumot a gyermekről való “képalkotásban.” Ha a kérdőív nem érkezik meg egy napon belül a megadott e-mail címre, kérik, hogy jelezzd az iskolatitkar@feszekiskola.hu címen.
További információkat az iskola honlapján találsz.
Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola
Igyekeznek több alkalmat is biztosítani a találkozásra, így február 13-án, szerdán 8-11-ig a nyílt órákat, 14-15.30-ig pedig a nyílt napközis foglakozásokat tekinthetitek meg. Március 2-án, szombaton 9-11-ig foglalkozások lesznek a leendő elsősöknek és szüleiknek az “A” épületben. Valamint március 29-én klubnapközi keretében 14-16 óráig várják foglalkozásra a leendő elsős gyerekeket.
Beiratkozás: 2019. április 11. csütörtök-12. péntek 8-18 óráig
A beiratkozáshoz szükséges iratok:
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ kártyája
– a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája
– óvodai szakvélemény
– kedvezményekre jogosító igazolás
További infókat az iskola honlapján és Facebook-oldalán találhattok. Felmerülő kérdések esetén az iskolatitkár készségesen áll rendelkezésre a következő telefonszámon: 0626560811.
Pilisjászfalu
Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola

Szeretettel várunk a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola hívogató foglalkozásaira minden iskolába készülő óvodást és érdeklődő szüleiket. A hívogató foglalkozás alatt a nagycsoportosokkal a leendő elsős tanító nénik ismerkednek, beszélgetnek, énekelnek, kézműveskednek.
A leendő elsős tanító nénik: Ludányi Andrea és Nemes Éva
Programjaink:
2019. február 12. 16.00 hívogató foglalkozás
2019. március 12. 8.00-10.00 nyílt órák
2019. március 13. 8.00-10.00 nyílt órák
2019. március 26. 16.00 hívogató foglalkozás
Kérjük, hogy a hívogató foglalkozásra megjelenési szándékukat a várható létszám miatt jelezzék az iskola telefonján! (06 26 375 168)
Mindenkit szeretettel várunk: Lukács Béla intézményvezető
Pilisszentiván
Német Nemzetiségi Általános Iskola
Hívogató: 2019. március 29. péntek 14-16 óráig
Leendő elsősök szülői értekezlete: 2019. április 8. hétfő 17-18 óráig
Beiratkozás: 2019. április 11. csütörtök-12. péntek 8-18 óráig
A beiratkozáshoz a következőket kérik elhozni:
- Születési anyakönyvi kivonat
- Ha van, személyi igazolvány
- Lakcímkártya
- TAJ kártya
- Óvodai szakvélemény
- Diákigazolványhoz az Okmányirodából NEK azonosító lap fényképpel
- Nyilatkozat kedvezmények jogosultságáról
- Ha van, járási szakértői bizottság szakértői véleménye
- Sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye
- Ha van, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat az Önkormányzattól
Idén lehetőségetek van április 1-től gyermeketek beiratkozását online előkészíteni, de ez nem váltja ki a beiratkozást! Amennyiben nagyobb gyermeked már az iskola tanulója, akkor van belépési azonosítód:
- Belépve a KRÉTA rendszerbe, válaszd ki az e-Ügyintézés lehetőségét!
- Válaszd ki az Ügyintézés indítása menüt!
- Kattints a Beiratkozás általános iskolába menüpontra!
- A megnyíló felületen add meg a szükséges adatokat!
Amennyiben az iskola KRÉTA rendszeréhez belépési jogosultságod:
- Nyisd meg a ttps://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap weboldalt!
- Regisztrálj új ideiglenes felhasználóként!
- Belépés után válaszd ki az Ügyintézés indítása menüt!
- Kattints a Beiratkozás általános iskolába menüpontra!
- A megnyíló felületen add meg a szükséges adatokat és válaszd ki a listából az iskolát!
Segítséget a +36-30/634-2818-as telefonszámon Kesztnerné Varjú Andrea és Páva Anett intézményezető-helyettesektől tudsz kérni.
Perbál
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
Beiratkozás: 2019. április 11. csütörtök-12. péntek 8-18 óráig
A beiratkozáshoz a következőket kérik elhozni:
- Gyermek TAJ-kártyája
- Gyermek lakcímkártyája
- Gyermek nevére kiállított személyi azonosító
- Eredeti óvodai szakvélemény (az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás)
- Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (nyomtatvány)
- Nyilatkozat a lakóhelyről (nyomtatvány)
- Nyilatkozat az etika / hit- és erkölcstan oktatásról (nyomtatvány)Ha van:
- nevelési tanácsadás keretében végzett eredeti iskolaérettségi szakértői vélemény
- sajátos nevelési igényű gyerekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői eredeti véleménye