Programajánló: VÍZeum | A Duna Múzeum Esztergomban
Hosszas átalakítások után nemrégen, 2019 októberében nyílt meg újra a Duna Múzeum “VÍZeum” névre keresztelt állandó kiállítása Esztergomban. Mi a véleményünk róla röviden? Megérte várni.
Mióta Piliscsabáról Pilisjászfalura költöztünk (két éve), hiába minimális a térbeli távolság a két település között, valahogy mégis többször indulunk neki nem Pilisvörösvár, hanem Esztergom felé a világnak. Kavicsokat dobálni a Dunába, kagylókat keresni a parton, fára mászni, játszóterezni, sétálni a Bazilika körül, kisvonatozni… Gyakori program lett a királyi város háromgyerekes családunk számára.
Fájlaltam, hogy a Duna Múzeum a nevezett átalakítás miatt pont akkor zárt be hosszabb időre, amikor elkezdtünk a környékre járogatni és a srácok is épp kezdtek akkorák lenni, hogy bármilyen értelme van már egy múzeumnak számunkra. Mindegy: kivártuk. Idén októberben nyílt meg, nem sokkal később – természetesen egy kötelező kavicshajigálósjátszóteres másfélórás kör után – mi is elmentünk a három gyerekkel és megnéztük.
A belváros jelenleg átalakítások alatt, ezért a Kölcsey utcát sem volt olyan könnyű megközelíteni, mint reméltük, de azért az okostelefonok és GPS-ek korában – remélem – ez senkinek sem fog gondot okozni. Parkolóhelyek is vannak a környéken – sok a lakóház arrafelé –, de parkolójegyet azért ne felejtsetek el venni, ha díjköteles időszakban mentek!
Kívülről nem sok minden árulkodik arról, hogy mi vár ránk bent… A kapualjon át beérve balra keressétek a bejáratot, még mielőtt az udvarra lépnétek. Amikor mi mentünk, a hideg miatt az ajtó csukva volt és nem láttunk kiírva semmit, de azért jó érzékkel elsőre betaláltunk. 😀 Kedvesen fogadtak, a családi belépőjegy 700 Ft/fő (jegyárak itt), a kabátokat és pulcsikat is le lehet itt tenni, ez egy erős piros pont! Három gyereknél már erősen málhásszamár-érzetem van, ha minden levetett ruhadarabot nekem kell cipelnem és a szűkebb ajtókon is nehezen férek már át… Ezt megspórolták nekem, köszönöm.
No de lendüljünk is neki a kiállításnak! Ahogy meséli a kedves pénztáros, hogy merre menjünk és mit csináljunk, már kezdem érezni, hogy ez nem egy hagyományos múzeumélmény lesz… Rögtön az elején meg is érkezik az áll-leesős élmény, amikor
a gyerekek egyike mancsát az érzékelőre (?) helyezi és elindul a nagyképernyős köszöntő, majd működésbe lép egy két emelet magas, vízmeghajtású GÉP.
Folyik, mozog, csattog, forog… Mind az öten tátott szájjal lestünk, de tényleg. A legjobb viszont csak most jön: ahogy elindulsz a lépcsőn felfelé, rájössz, hogy a gép NEM öncélúan működik.
Félemeletnél megállva ennek segítségével tudod lepecsételni a belépőjegyedet.
A gyerekek itt le is ragadtak; legközelebb vinnem kell magammal plusz papírcsíkokat, hogy “még-még-még, anya még-még-mééég!” nyomdázhassanak, nagyon buli volt. 😄
Maga a kiállítás szinte teljes egészében az emeleten van, a földszint és a lépcsőház segít “megérkezni” az élménybe. Mert IGEN, a legjobb dolog, ami egy múzeummal megtörténhet, itt megtörténik:
egy teljes, kerek élményt kapsz, ahol jó elidőzni, ami változatos, ami érdekessé teszi önmagát, ami minden érzékszervedet megszólítja.
Nem ész nélkül szeretném dicsérni az alkotókat, de ami jogos, az jogos: ötletesen, kreatívan, okosan használták a régi és a 21. századi technikát, nem féltek merészek és újítók lenni, ezáltal élménnyé tették az itt töltött időt. A kiállítás központi témája a VÍZ, de ezt több oldalról, többféle nézőpontból is körüljárják, egyáltalán nem unalmas vagy szájbarágós.
Számomra fontos szempont volt, hogy mennyire gyerek- és családbarát a kiállítás, és azt kell mondjam, sikerült megugraniuk ezt a lécet (ahol nem, azt majd még részletezem).
Lépten-nyomon érezhető, hogy gondoltak a családokra, a gyerekekre, az óvodás és iskolás csoportokra.
A srácokat nyilván kevésbé fogja érdekelni a közepesen sok írott szöveg (amit én boldogan végigolvasnék, ha hagynának), vagy a kiállított régi tárgyak, emlékek, mert nem látják még benne azt, amit én igen (elnézést, de végülis töriszakos lennék…). Ellenben minden teremben van valami hallható, nézhető, megfogható, megmozgatható, valami, ami aktivitásra és részvételre ingerli őket. És nem kell félni: meg is fogják, megmozgatják, meghallgatják.
Persze a falról levehető mini hangszórokon (ami egyszemélyes, mert a füledhez kell tartani) és a forgatható, tologatható alkatrészeken mindig összevesznek (MONDD, hogy nem csak az enyémek!…), de NAGYON hálás vagyok az alkotóknak, hogy
ELÉG SOK interaktív rész van minden teremben ahhoz, hogy rengeteg némi energiabefektetéssel minden gyereket oda lehet terelgetni egy bizgentyűhöz, amitől máris jobban érzi magát, mert ő is CSINÁLHAT valamit.
Szerencsére mi csúcsidőn kívül mentünk (ne kérdezd, nem tudom, mikor van csúcsidő), mindenesetre nem voltak sokan, így nem kellett más családokkal/gyerekekkel kölcsönösen közelharcot vívni ahhoz, hogy megnézzük, mit eszik a csuka, hogy működik a mobilgát vagy milyen a mohafal (elárulom: puha, de nagyon).
Az interaktivitás csúcsa a PANCSOLÓ-nak keresztelt terem, ahol egy komplett vízi akadálypálya van kialakítva a gyerekeknek.
Mini gátak, örvénykeltők, Arkhimédeszi csavar, vízforgatók, kishajók, amit el tudsz képzelni…
Csak egy kávéautomata és egy pöang fotel hiányzik a fal mellől. 😆 Azért, hogy anya se kapjon frászt, amiért mindenki csurom víz lesz tél közepén, még alkarra húzható, vízálló ruhavédő izéket is installáltak a sarokban egy kosárba, szóval tényleg le a kalappal! Mondanom se kell, itt ne három perces tartózkodást tervezz, ellesznek egy darabig.
Mi a kiállítás elején leragadtunk a “világítós kristályok” termében, ahol cuki fénylő padokon ücsörögve, a falra szerelt sok-sok különböző méretű és alakú képernyőn négyféle rövidfilm fut (egyszerre nyilván csak egy, egymás után jön a négy). Itt volt egy pici “jaj”-élményem – de erről később.
Állítólag ezt a kiállítás végére szánták, pihenőnek, de ne legyenek illúzióid: ha gyerekekkel jössz, ti is itt fogtok kezdeni. Meg kell adni, van egy szuper hangulata, egyszerűen SZÉP. Főleg az a rész, amikor olyan, mintha egy tengeralattjáróban vagy búvárharangban lennél, és a képernyőkön a vízi élővilág különböző tagjait láthatod. Érdekes és megkapó volt, felnőtt szemmel is. Bocs a képek minőségéért, nem volt egyszerű ezekben a terekben fotózni.
És akkor meg is érkeztünk apró kritikai észrevételeimhez (nyilván, hiszen ez egy “ajánló” lényege: mesélni a tökéletesen szubjektív (!) “jó” és “rossz” élményeimről). Az egyik, hogy sötétek a terek. A fotókon is átjön talán, hogy az emeleti rész szinte teljesen ablaktalan, a falak majdnem mindenhol feketék. Emiatt jól tudnak játszani a fényekkel, a megvilágítással, jól látható a tabletek és egyéb kütyük képernyője (ahol vannak). Elképzelhető, hogy magának a múzeumnak (vagy ennek a résznek) ilyen az adottsága, és ezzel kellett valamit kezdeni – ez esetben a hátrányból előnyt kovácsoltak, gratulálok. Ha ez egy egyszerű döntés volt – értem, és megértem. Engem amúgy nem zavart (sőt, inkább élveztem ezt a különleges világot, amibe belecsöppentünk), de el tudom képzelni, hogy valaki kicsit nyomasztónak érezheti a sötétebb tereket.
Kettő, a falakon elhelyezett tárgyak egyik-másik részen olyan “üvegkalitkákban” vannak, amik belógnak a térbe. Persze, hogy gyakran gyerekfej-magasságban. Nem egészen értettem, hogy ha egyszer kifejezetten család- és gyerekbarát kiállítást szerettek volna létrehozni, akkor ezt miért pont így kellett, bár az tény, hogy nagyon jól néznek ki (és hangsúlyosabbak, mintha a fal síkjában egy üveglap mögött lennének). Hozzá kell tennem, a kiállítást felügyelő kedves hölgy azonnal és kedvesen felhívta a figyelmünket erre a sajátosságra, így nem történt baleset (a gyerekeknek pláne többször kihangsúlyoztam, hogy a “néni mondta, hogy nem lehet szaladgálni” – hatott). Erre azért figyeljetek.
Ez a kettő inkább apróság, amin túl lehet lendülni / oda lehet figyelni, a harmadikon viszont azóta is gondolkozok. Ugyanis a videós-vetítős teremben az említett négy kisfilm közül az egyik Steve Cutts: Man című rövidfimje. Itt meg is tudod nézni (ha ráérsz), hogy értsd, miről beszélek:
Sokkoló, erős mondanivaló három és fél percben. Tönkretesszük a Földet, és mi lesz ennek a vége? Magával a kisfilmmel nincs semmi baj – sőt. Szemléletformáló, elgondolkodtató. Azzal viszont igenis vitatkoznék, hogy egy ilyen kiállításon, ami – mondom még egyszer – láthatóan és érezhetően számít a családosokra, gyerekekre, mint célcsoportra, miért PONT EZT kellett betenni?
A gyerekeket (6 és 7 éves fiúk) láthatóan sokkolta az élmény, beszélgettünk is róla ott helyben. Este azért persze még előkerült… De a kiállítás gazdagsága, szépsége, érdekessége segített oldani az élményt. Hozzáteszem, én nem bírtam ki és jeleztem ott helyben, valamint később emailben is – a részletes és helyénvaló dicséret mellett – ezt a tapasztalatunkat, amire szinte azonnal kedves, nyitott, beszélgetésre kész válasz érkezett. Remélem, hogy előbb-utóbb átgondolják a szervezők és én nagyon drukkolok, hogy keressenek egy pozitv hangulatú, környezetvédelemmel foglalkozó kisfilmet (ha tudtok ilyet kapásból, szóljatok!), ami ugyanezt a témát taglalja, csak a másik végénél megfogva.
Összességében nagyon jó hangulatban, egy maradandó élménnyel gazdagabban, mosolyogva és feldobva mentünk haza a Duna Múzeumból.
A kiállítás nagyon szép, átgondolt, és megfelelően 21. századi ahhoz, hogy a 21. század gyerekeit is érdekelje, lekösse. Új dolgokat is tanultunk, érdekességeket láttunk, hallottunk, és volt lehetőség hazafelé miről beszélgetni. Szeretettel ajánlom nektek is, hogy látogassatok el. Érdemes!
Mi máskor is megyünk!
Duna Múzeum / VÍZeum állandó kiállítás
Cím: 2500 Esztergom, Kölcsey u. 2.
Nyitva tartás: kedden zárva, amúgy minden nap 9-17 óráig
Belépőjegyek: teljes árú 1.400 Ft / család és kedvezményes jegy 700 Ft / 6 év alatt ingyenes
részletes infók a jegyekről itt
Honlap: www.dunamuzeum.hu
Facebook: Duna Múzeum | VÍZeum
WC az udvaron – szép, tiszta, használható.
A képek saját készítésűek, minden jog fenntartva.
