Katolikus MamaKlub Piliscsabán

A piliscsabai Baba-Mama Klub évek óta működő közösség. Tagjai kis(és egyre nagyobb)gyermekes anyukák, akik hétről hétre találkoznak, hogy meghallgatva, támogatva, imádkozva segítsék egymást az élet örömeiben és nehézségeiben.

“Magyarország pedig nem az lesz, amivé a politikusok akarják tenni,
hanem amivé a magyar anyák nevelik gyerekeiket.
Így az anyák nagyhatalomnak számítanak.
Legyenek ennek tudatába, és folytassák ezt a küldetésüket.”
P. Gaál Jenő SVD  

Az összejövetelek legtöbbször a templom közösségi termeiben zajlanak, de nem ritka a családoknál szervezett találkozó sem. A klub imával kezdődik, hiszen Isten a mi erősségünk, és a kereszténység a minket igazán összekötő kapocs. Ezt követi a beszélgetés, aminek témája rendkívül színes: gyermeknevelés, párkapcsolat, konfliktusok kezelése, háztartásvezetés, egészség, imaélet, stb. Amíg az anyukák beszélgetnek, a gyerekek egymással játszanak, ismerkednek. Zárásképpen énekkel vagy rövid imával búcsúzunk egymástól.

Célunk, hogy az otthon, kisgyermekkel töltött évek alatt senki ne érezze azt, hogy egyedül van.

Megértjük egymást, mert egy cipőben járunk. Sokfélék vagyunk, így mindenre több válaszunk is van. Segítjük egymást, hogy Krisztus segítségével olyan asszonyok, anyák, nők lehessünk, amilyennek az Úr megálmodott minket. Megosztjuk egymással örömeinket és bánatainkat, problémáinkat és sikereinket. Kikapcsolódunk, feltöltődünk és fejlődünk egymás által.

Közösségünk nyitott új tagok fogadására.

Az aktív és passzív tagok aránya is folyton változik, hiszen a gyerekek nőnek, és az otthoni főállást egy idő után hivatalos munkahely váltja. Egy-egy ünnepi alkalommal, mikor majd’ mindenki eljön, mindannyian rácsodálkozunk: „Ilyen sokan vagyunk?”

Időpont: a klub minden héten pénteken 10 órakor kezdődik.
Helyszín: változó, a klotildligeti templom közösségi helyiségeiben vagy családoknál.

A közösségi jelenlegi vezetője: György-Deák Anna (+36303587563, gyorgydeakanna@gmail.com).

Ha szeretnél velünk megismerkedni, írj e-mailt, telefonálj, sok szeretettel várunk! 

mamaklub_katolikus_pcs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük