Blog – Valahol én, valahol itt
Sok bejegyzés ragadt bennem március óta. Egyrészt időm se volt (haha), másrészt annyira összesűrűsödött körülöttem a levegő, hogy magamat sem
Read moreSok bejegyzés ragadt bennem március óta. Egyrészt időm se volt (haha), másrészt annyira összesűrűsödött körülöttem a levegő, hogy magamat sem
Read moreKezdjük talán azzal, hogy úgy gondolom, az életben nincsenek véletlenek. Az idei év futószalagon, egymás után hozott számomra olyan traumákat,
Read moreDigitális világunkban fontos feladata a szülőnek, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogyan kell JÓL és JÓRA használni az okostelefont, internetet. Erre
Read moreBeírtam az internetes keresőbe ezt a szót: önvédelem. Sok-sok találatot kaptam, kíváncsi lévén beleolvasgattam, hogy milyen önvédelmi oktatások, trükkök vannak
Read moreMint minden évben, idén is eljön az Advent, és vele együtt – ha van gyereked, ha nincs – az adventi
Read moreDr. Zacher Gábor pilisszentiváni előadására nagyon kíváncsiak voltak a környékbeliek: kezdés előtt pár perccel már csak több száz méterrel arrébb lehetett megparkolni,
Read moreTombol a nyár (szerencsére még nem a kánikula), egymás után érnek – és érnek le a kedvenc gyümölcseink. Túl vagyunk
Read moreJó ideje örömtől vibráló szárnyú – elfogultságtól olvadozó mama vette át bennem az aggódó, középpontjából kibillent anyuka helyét (aki az
Read moreTegnap családostul felszedelőzködtünk és elautóztunk Piliscsabáról Nagykovácsiba, hogy meghallgassuk az általunk olyannyira kedvelt Kaláka karácsonyi koncertjét. Mivel a srácokat ágyúval
Read moreApró, olcsó, nem édesség, és örülnek neki a gyerekek – röviden így tudnám megfogalmazni, hogy milyen számomra (számunkra) az ideális
Read more